harmatos

Barátom, a fertilityfriend

Amikor először kezdtem ciklusnaptárat vezetni, azt hiszem, az első próbálkozásom a ciklus.hu volt. Úgy voltam vele, hogy magyar, könnyen kezelhető és biztos jó lesz. Aztán meglepődve láttam, hogy annyira nem egyszerű a használata, ráadásul sokan panaszkodnak rá, hogy nem jó helyre húzza be az ovulációt. Nem akarok itt senkit negatív színben feltüntetni, de nekem a… Tovább »

Mi kell a sikeres babaváráshoz?

Az első hónap sikertelensége után elkezdtem böngészni az internetet, mik azok, amik segíthetik a sikeres fogantatásomat. Előtte ilyen nyilván eszembe se jutott volna. Első fiam a tervezés első hónapjában megfogant, második fiam pedig csak rámnyitotta az ajtót, még kopogni is elfelejtett. Szóval jött az olvasgatás, fórumozók, orvosok véleménye, én pedig szépen lassan felvettem a fonalat…. Tovább »

Sikertelen hónapok – konizáció

2017 januárjától várjuk közös gyermekünk érkezését. Előtte ősszel derült ki, hogy P3-as lett a citológiám. A méhnyakamban CINII-t találtak. Ja, és HPV-t. Hogy hogyan, magam sem tudom. Magamat okoltam miatta, pedig tartós párkapcsolatban éltem, mégis megtörtént a baj. Az orvosom azt mondta, hogy meg kell műteni, de ne aggódjak, gyorsan túl leszünk rajta. Szinte sokként… Tovább »

Az elmúlt 1 év – babavárás, sikertelenül

Kb. ezer blogot olvastam már el az elmúlt 1 évben. Akkor döntöttünk úgy a férjemmel, hogy szeretnénk közös gyereket. Nekem már van kettő, neki nincs. Ő azt mondja, én már könnyen beszélek, mert vannak gyerekeim. De az igazság az, hogyha nekünk nincs, az épp olyan fájdalmas, mint ahogyan neki lehet az a gyermektelenség… Szóval belevágtunk,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!