Sikertelen hónapok – konizáció

2017 januárjától várjuk közös gyermekünk érkezését. Előtte ősszel derült ki, hogy P3-as lett a citológiám. A méhnyakamban CINII-t találtak. Ja, és HPV-t. Hogy hogyan, magam sem tudom. Magamat okoltam miatta, pedig tartós párkapcsolatban éltem, mégis megtörtént a baj. Az orvosom azt mondta, hogy meg kell műteni, de ne aggódjak, gyorsan túl leszünk rajta. Szinte sokként ért a hír és hiába próbáltam küzdeni ellene, tudtam, hogy muszáj, nehogy nagyobb baj történjen.

Így 2016 novemberében megoperáltak. Nagyon izgultam, hogy mi lesz az eredmény. Sajnos a félelmem nem volt alaptalan. Amikor megjött a szövettan, kiderült, hogy nem sikerült épben kimetszeni a beteg részt. Az orvosom ezt elintézte egy mondattal: majd még egy műtét lesz.

Na ez ellen már tiltakoztam. Nem akartam, hogy még egyszer kivágjanak belőlem egy darabot. Így hát orvost váltottam. Új nőgyógyászom próbált afelé terelni, hogy legyen meg az újabb műtét, mert ugye az esetek nagy részében utólag ugyan kiderül, hogy már semmi nem volt az újonnan kimetszett részben, de biztos, ami biztos. Na innentől kezdve még jobban tiltakoztam.

Aztán persze jöttek az újabb döbbenetek. Új orvosom szerint a műtéttel kaparást is kellett volna csinálni, nekem ilyen nem volt. Sőt, kellett volna HPV-t is tipizálni, ezt sem tették meg. Ekkor már nagyon el voltam keseredve. Szaladgáltak bennem a gondolatok: miért épp velem történik mindez? Hisz mi gyereket szeretnénk, nem ilyen műtét-várakozás-műtét-várakozás menetrendben élni. 

Határozott voltam és kértem az új orvosomat, csinálja meg a HPV tipizálást és nézzük meg, mit mutat az újabb citológia. Levették mindkettőt, közben persze hosszú hetek, hónapok teltek el, az idő pedig csak szaladt a fejem felett.

Mikor végre meglett az eredmény, fellélegeztem: nincs HPV a szervezetemben. Orvosom szerint valahogy legyőzte a szervezetem ezt a kórt.

A citológiám pedig ismét P2 lett. Boldog voltam, hogy úgy döntöttem, nem fekszem újra a kés alá. Megnyugodtam, hogy akkor mégis rendben volt a műtét.

Persze mindehhez még azt is hozzáteszem, hogy nekem a melegkéses konizációt csinálták. Nyilván ahány ház, annyi szokás. Új orvosom megjegyezte, hogy ők ezt nem szeretik alkalmazni. Mert bár gyors a gyógyulás, felépülés, rövid kórházi tartózkodást igényel, de rendkívül nagy hátránya, hogy csak egy bizonyos nagyságú részt tud kivágni ez a hurok. Méreténél fogva nem tud beljebb hatolni. Ellenben a hidegkéses, hagyományos műtétnél az orvos választja meg, mekkora legyen a kiemelendő rész. Ebben az esetben általában nincs szükség újabb korrekciós műtétre. Igaz, ez több napos kórházi tartózkodást jelent, de stabilabb gyógyulást.

Mindig azt hittem, hogy én mindenkivel szerencsés vagyok. Hogy nekem a legjobbat akarja mindenki. Aztán rájöttem: hiába ismertség ide vagy oda, én is csak egy név vagyok a listában…